The Bits Beatles emlékzenekar mobil website menü

Beatles emlékzenekar

Sponsored by Országos főtámogató
The Bits Beatles emlékzenekar - Magyar The Bits European Beatles Supergroup - English The Bits European Beatles Supergroup - Deutsch

A Beatles 10 stúdiótitka

Paul McCartney a keverőpulton dolgozik Ringoval és George Martinnal

"A Please Please Me-től kezdve eldöntöttük, hogy mindig valami mást, újat akarunk csinálni. Miért kanyarodnánk vissza? Az olyan csíra lenne." - Paul McCartney

A Beatles és hangmérnökei úttörők voltak, vagy éppen populárissá fejlesztették azokat a stúdiótechnikákat, amiket a Beatles felvételein hallhatunk. Ugyan az Amerikában lévő stúdiók sokkal jobban felszereltek voltak akkoriban, mint az Abbey Road-i EMI stúdió, mégis olyan korszakalkotó hangzást ért el a Beatles és az őket kiszolgáló mérnökcsapat, hogy néhány dolgot máig nem tudnak megfejteni vájt-fülű amerikai kollégáik. Ringo Starr dobhangzására például egész stúdiókat szedtek szét és raktak újra össze, hogy megtalálják, hogyan és miért szólt úgy a dob Ringo kezei alatt, ahogy.

De lássuk, miben is volt úttörő a Beatles, George Martin vezetésével.

Duplasávos ének

John Lennon mindig is szerette ezt a technikát alkalmazni. Habár Paul-lal egy tökéletes duót alkottak John, amikor egyedül énekelte a szóló éneket a stúdióban szinte kivétel nélkül mindig megduplázta azt. Az újra énekléssel fizikai képtelenség volt egy az egyben újra reprodukálni a már felvett éneket és ez az esetlegesség adta meg a technika előnyét. Ezzel sokkal vastagabbá, érthetőbbé tette az éneket, a szövegmondást.

ADT - Automata duplasávos ének (Automatic Double Tracking)

A Sgt. Pepper lemeznél használt Studer 4 sávos szalagos felvevőJohn azonban nem szerette újra felénekelni az éneksávokat. Egy megpróbáltatásokkal teli felvételi este hatására 1966-ban a Revolver lemez felvételei során Ken Townsend hangmérnök előállt egy ötlettel. A 4 sávos rögzítési technika lehetővé tette immár, hogy az énekes gyakorlatilag "saját magával énekeljen". A titok egy másik szalagos felvevő használatában rejlett. Az ADT effekt eléréséhez a második felvevőn át kellett ereszteni a már felvett éneksávot, valamint a második magnót olyan sebességre kellett gyorsítani, hogy a felvevő és lejátszó fej közt eltelt szalagmozgási idő nagyjából az első magnóhoz hasonló két feje közt eltelt időhöz hasonlítson. Így a hangzás megtévesztően hasonlított arra, mintha az énekes kétszer énekelte volna fel a hangsávot. Ezt John Lennon George Martin és az elért hangzás hatására a "feltaláló" tiszteletére Ken's flanger-nek nevezte.

Félsebességgel rögzített hangszerek

Már a korai felvételektől kezdve használták ezt a fajta technikát. Először alig észrevehetően a Misery című számban rejtettek el ilyen apró darabkákat, majd A Hard Day's Night gitárszólójában alkalmazták, később teljesen egyértelműen az In My Life zongoraszólója lett ezzel az effekttel rögzítve.

A technika lényege, hogy a felvett hangszert egy változtatható sebességű magnóval vették föl (csakúgy, mint az ADT technika második felvevője) fele sebességgel. A hangszeres közreműködő (George Harrison és George Martin A Hard Day's Night szólójában és George Martin az In My Life zongoraszólójában) fele tempóban játszotta a szólót, egy oktávval a felvételen hallható hangfekvéshez képest. A felvételt ismét visszagyorsítva az eredeti sebességre aztán egy csilingelő, egy oktávval feljebb hallható és a felvételbe tökéletesen illeszkedő hangzást értek el. Az In My Life zongoraszólója olyan, mintha csemballón játszották volna. De nem, az bizony zongora.

Hangminták rögzítése és alkalmazása

szalaghurokSzámos dalban hallható a hangszeres játék és ének mellett, hogy különböző hangeffekteket, hangmintákat játszottak, vágtak be a felvételekbe. Talán a legegyértelműbb és legbizarrabb a Revolution No. 9, amit a musique concrete absztrakt zenei-művészeti stílus inspirált. John Lennon az EMI archívumából szalagokat vett elő, majd azokat felkaszabolta és újra összeillesztette. Az eredmény hallható. :)

További hangeffektek hallhatók A Day In The Life-ban az ébresztőóra, vagy az I am The Walrus-ban a rádió, aminek hangoló gombját Ringo tekergette a felvételkor. A Tomorrow Never Knows-ban más szalagokból folyamatosan lejátszható szalaghurkokat készítettek, és azokat indították el véletlen jelleggel a felvétel során. A szám legelső hanghatása Paul McCartney érdeme. Paul otthon rögzítette saját nevetését, amit addig csűrtek-csavartak, amíg sirályokra emlékeztető démoni vijjogás nem lett belőle.

A Yellow Submarine-ben a piaci vásári "jelenet", vagy a Benefit for Mr. Kite-ban is hallhatók hangminták. Ezutóbbiban egy régi gőzorgona felvétel szalagját vagdosta George Martin részekre, feldobta a levegőbe, hogy megkeverje a darabkákat, majd a földről felszedegetve újra összeillesztették a szalagokat így a cirkuszi hatást elérve, ami a dal lényege volt.

Visszafelé játszott felvételek

Ha már a Tomorrow Never Knows-nál tartunk érdemes megemlíteni a visszafelé játszott gitárszólót. John Lennon egyik alkalommal otthonában egy felvételt akart megmutatni zenész barátainak. Ringo szerint John nem volt túlságosan jártas a technikai dolgokban. Hogy ez mennyire igaz és menniyre az LSD hatása alatt volt Lennon nem tudni, mindenesetre véletlenül fordítva tette fel a megmutatni kívánt szalagot, így a felvétel a végétől az eleje felé haladva szólalt meg a hallgatók nem kis meglepődésére és Lennon örömére, aki kapva kapott az új "felfedezésen" és alkalmazta azt a Tomorrow Never Knows-ban.

A Rain-ben a szám végén az elúszásnál is hasonlóan produkálták az érdekesen hangzó éneket, valamint az I'm Only Sleeping-ben is fordítva szól a gitárszóló.

Közelmikrofonozott akusztikus, klasszikus hangszerek

A Beatles egyre inkább kezdte alkalmazni a klasszikus hangszereket dalaiban. Akkoriban egy nagy szimfonikus zenekart térmikrofonokkal rögzítettek a felvételek során. Az Eleanor Rigby volt az első, ahol a vonós oktettet egyenként bemikrofonozták és a mikrofonokat a hangszerhez a lehető legközelebb tették így a hangszerek összes kis rezdülését sikerült rögzíteni, az Eleanor Rigby egyedi hangzását eredményezte, a kísérteties hangzást. Ezt a technikát az I am The Walrus-ban és a Strawberry Fields-ben is alkalmazták, ahol pedig a csellók és nagybőgők reszelős hangindításait sikerült úgy elkapniuk, hogy basszusgitárra gyakorlatilag nem is lett volna szükség.

Gerjedés

A Helter Skelter talán az első heavy metal, vagy punk rock dal. Ha lett volna 11-es fokozat az erősítőn, akkor a potméterek ott álltak volna, itt aztán mindent felcsavartak az erősítőn, amit lehetett. Ennek eredménye volt a sivító gerjedés, ami természetesen a dal része lett és máig zenészek milliói használnak élőben és stúdióban egyaránt.

Ennek egy kifinomultabb verziója a hangolt gerjedés. Az I Feel Fine elején figyelhető meg ez az effekt. Paul A hangot penget meg Höfner basszusgitárján, amit a hangterjedés és akusztikai rezonancia miatt John Lennon elektroakusztikus gitárja átvesz és felerősít. John gitárját egy erősítőbe vezették, hogy a hangot fel tudják venni úgy, hogy az a felvételen is hallható legyen.

Direkt bemenetes felvétel

a Beatles a Revolution klippfelvételénAz első direkt bemenetes felvételt a Sgt. Pepper felvételei során követték el. Konkrét, jól keverhető basszusgitár hangot akartak a felvételen így a hangszert erősítő nélkül, egyből a keverőpultba vezették a kábellel. Ken Townsend mérnök szerint a világon ekkor történt az első direkt bemenetes felvétel, de Joe Meek londoni producer ezt a technikát már alkalmazta amerikában a Motown studios-ban. Igaz Detroitban ez inkább kényszermegoldás volt, mivel a Motown studios feljátszó helységei olyan picik voltak, hogy nem fértek el az erősítők.

Ki ne emlékezne a Revolution reszelős gitárhangzására, a manapság "Fuzz"-ként ismert, túlvezérléssel elért effektre. John Lennon gitárját itt ugyancsak erősítő nélkül rákötötték az EMI keverőpultjára és zenészzsargonnal élve "megsütötték az elejét", azaz a pult előerősítő fokozatát jól feltekerték, hogy a hallható túlvezérlést megkapják. John mindig szerette az agresszív, nem mindennapi effekteket, ez is tetszett neki.

Énektorzítás

Csakúgy tetszett Lennon-nak, ahogy az I am The Walrusban túlvezérléssel eltorzították a hangját és így az egyik első ilyen felvételt elkészítették.

Sztereo keverés

A 60-as években kezdett elterjedni a sztereo hangzás. Lényege, hogy két hangszóróból hallja a hallgató a zenét, amelyekből nem ugyanaz hallható, így "térhatást" elérve úgy hallgathatunk zenét, ahogy azt élőben hallanánk. Habár a 60-as években mind a rádiók mono-ban sugároztak, mind pedig a tömegcikkek (szalagos magnó, tranzisztoros rádiók stb) is monoban szóltak egyre inkább nagyobb hangsúlyt fektettek a sztereo keverésre az Abbey Road hangmérnökei. A Hard Day's Night-tól kezdve sztereo mix-eket is készítettek, amik különböztek a mono keverésktől. Érdekes meghallgatni pl a Sgt. Pepper's Lonely Heats Club Band lemezt sztereoban és utána monoban és levonni a konzekvenciát. Vannak olyan audiofil Beatles rajongók, akik máig a mono keverésre esküsznek. Akárhogyis, az Abbey Road szakemberei ebben is úttörő munkát végeztek a Beatles-t egy magasabb szintre emelve.

Tetszett a cikk? Vagy nem? Mondd el véleményedet!

Beatles, Paul McCartney, John Lennon, George Martin, EMI, Abbey Road, Ken Townsend, Tomorrow Never Knows, Hard Day's Night, Eleanor Rigby, I am The Walrus

Kiemelt koncert

2017-12-02 20:30

John Lennon emlékest | Budapest, Muzikum Klub

További koncertek