Beatles emlékzenekar

A Beatles a zeniten, avagy 1965-ös év nyolc kar ölelésében - negyedik rész

Losonczy Zoltán írása

Negyedik (befejező) rész - Fénylő csillagok, halvány csillag

A Beatles amerikai térnyerésének következtében, illetve annak "progresszívabb" válaszként, a listákon megjelentek olyan szerzemények, amik zeneileg kísérletezgetőbb, merészebb, mondanivalóilag mélyebb tartalomról szóltak. Gondolhatunk Sonny Cher "I got you babe" , összetartozást sugalmazó slágerére, a Righthouse Brothers által előadott (és (Phil Spector által írt, hangszerelt) "You've lost that feeling" balladájára,illetve a baljós témát feldolgozó Kinks "See My Friend" dalára.

A fentebb felsoroltak közül talán mégis inkább azt a Bob Dylant emelném ki, akinek az 1965 márciusában megjelent "Bringing It All Back" nagylemezén a folk gitár-szájharmonika "összetételt", felváltotta az elektromos hangszerek bevonása. A végeredmény, és a rajta szereplő dalok "Maggies Farm", "Subterranian Homesick Blues" szöveg világukkal egy olyan szintugrást hozott magával, és egyben (kölcsön)hatást gyakorolt a Beatlesre, hogy lehetetlenség volt nem észrevenni, nem foglalkozni vele. (Beatles zenéje olyannyira hatott Dylanre, aki átlátván az másfél évvel korábbi ártatlannak tűnő" I Want To Hold Your Hand" "szépelgő" formáján, dallamilag felismerte, hogy a rock n roll tér megújulóban van, tehát neki is változtatni kell előbb-utóbb. Személyes találkozásuk, ebből következően, szakmai kapcsolatuk amolyan megpecsételése volt a közte és a sikert sikerre halmozó, feltörekvő brit zenekar között).

Ilyen környezetben találta magát a Beatles, amikor harmadik amerikai turnéjuk alkalmával belecsaptak a húrok közé. - Szemben az első turnéjukkal, és a mérsékelt őrülethez képest, immáron a hisztérikus rajongók a sokat próbált rendőri kordonokkal birkóztak két ájulás között.

Még az előző újságírókkal való találkozás sem lett olyan közvetlen, és szórakoztató, mint egy évvel korábban. Ugyanazokra a kérdésekre a tagok tömör, üres válaszokat adtak, és a zenekar egyedül csak a szállodai szobáikban vehették le a távolságtartó gúnyát, és fogadhatták kortárs kollégáikat, barátaikat.

Az eseményre még maga Frank Sinatra is meghívatta magát, de a Beatles udvariasan visszautasította. (Ez a pillanat, rejtett magában egyfajta sajátos történelmi fonákságot. Maga Sinatra korábban ugyanolyan lesújtó véleménnyel volt a zenekarról - ahogy kezdetben Elvisről. A dolgok azonban kellően gyorsan változtak ahhoz, hogy néhány évvel később a negyvenes évek zenei ikonja, és a rock n' roll (regnáló) Királya egy show műsorban jelent meg egymás mellett.)

Fülledt augusztusi hónap volt ekkoriban, és még forróbb, lángolóbbá vált, amikor a Beatles koncertet adott 1965. Augusztus 15-én, a Shea Stadionban.

A helyszín egyenesen felrobbant, amint a tagok szaladva, integetve megjelentek. A páholy térfelén ötvenötezer magukból kivetkőző rajongó, a színpadon pedig ötven darab száz wattos erősítővel támogatott Beatles "nézett farkasszemet egymással". Zenét felemésztő hangorkán uralta azt az időt, amíg a Beatles koncertet adott. de a zenekar McCartney szavával élve "fél gőzzel, de vidáman" nyomta le a bulit. - ékes példája "vidáman" kifejezésre Lennon billentyűs bolondozása az "I'm Down"-ban. Neil Aspinall elmondása szerint "John remek mókamester volt, akár gesztusokban, akár szellemes beköpésekben. A többiek tudták ezt. Ha meghajolt, közben mindig mutogatott valamit, de ezt az emberek iparkodtak nem észrevenni.[...] Emlékszem, jó ideig csöngött utána még a fülem, hogy vagy egy óráig hallgatnom kellett azt a sikoltozást. Mégis tetszett. Csak később jöttem rá, hogy ez volt az első igazán nagyszabású szabadtéri koncert. Ez lett a Beatles leglátványosabb fellépése a turné során." Ezt követően hónap végén még két fellépésük volt a Hollywood Bowlban. - Kétségtelen, hogy abból a technikából, ami akkoriban a rendelkezésükre állt, (márpedig az erősítők a határon teljesítettek) szembe állítva több tucat ember sikításával, mindet kihoztak, amit lehet. Már maga az lenyűgöző, hogy - ha hibákkal is - de hangnemben tudtak maradni. Megsüvegelendő Ringónak a "teljesítménye", hogy a három zenésztárs mozgásából képes volt lekövetni, hol járnak egyáltalán.

A Shea és a Hollywood Bowl közötti fültépő, és mentálisan megterhelő koncertek között, a zenekar még kapott egy hét szabadságot, Los Angelesben.

Pihenésüket ezúttal nem zavarta egy rajongó, újságíró, de még Brian Epstein sem. Lányokkal, és egyéb földi jóval ellátva a tagok biztosították magukat arról, hogy a tavaszi LSD-s utazást megismételjék, egyúttal a tapasztaltakat megismertessék Ringóval, és McCartneyval. - utóbbi még a cukkolás ellenére is tartotta magát, végül nélküle és az átruccanó két Byrds taggal kiegészülve megtörtént második LSD-s utazásuk.

Az összképen csak Peter Fonda felbukkanása rontott, aki lőtt sebét mutogatva bizonygatta, hogy ő tudja milyen a halál.

Ahogy Lennon visszaemlékezett "Mellém telepedett és egyre azt sugdosta a fülembe: "Tudom, milyen a halál." A pokolba kívántam. Elvégre is LSD-utazáson vettem részt, sütött a nap, csajok táncoltak körülöttünk (talán a Playboytól jöttek); az egész nagyon szép volt, amúgy hatvanas évek módjára. és ekkor jön ez a napszemüveges pancser, egyre nyakunkon lóg, és zöldségeket sugdos a fülünkbe.[...] Félelmetes volt, pont amikor az ember magasan szárnyal. "Ne beszélj róla. Nem akarom tudni, milyen a halál" - mondtuk. A "She Said, She Said" című dalban használtam fel ezt az epizódot, csupáncsak a "he"-t cseréltem ki "she"-re."

A szabadságuk letelte után a turnéjuk csúcspontjaként - még mindig Los Angelesben tartózkodva - hosszas előkészületek és egyeztetések után létrejött a Nagy Találkozás, Elvis Presleyvel.

Beatles, Beatles emlékzenekar, Beatles tribute, Beatles együttes, Beatles koncert, Beatles cover, Beatles dalok, John Lennon, Paul McCartney, George Harrison, Ringo Starr, Beatles 50, Beatles dal, The Bits, Lennon-McCartney, Beatles zene, Beatles dalszöveg, Beatles turné, Beatles hangzás, Hamburg, Allen Williams, Beatles rajongó, Beatle mánia, Beatles zene, Beatles Hamburg, pete best, kaiserkeller