Beatles emlékzenekar

Sponsored by
The Bits Beatles emlékzenekar mobil website menü

Született németajkú liverpooliak – Beatles „tanulóévei” Hamburgban

Losonczy Zoltán írása

Negyedik (befejező) rész – Csicsásabb hely

Lennon egyfajta bukásnak élte meg a németországi kalandot, és el kellett telnie egy kis időnek, míg dűlőre jutott önmaga, és a zenekar sorsa felett. –

„Átgondoltam, hogy vajon tényleg erre van szükségem?[…] Amikor George és Paul megtudta, hogy már otthon vagyok, csak nem kerestem őket, megharagudtak rám, hiszen már régen újra dolgozhattunk volna.

De nekem akkor el kellett vonulnom kicsit. […] Kis idő múltán arra gondoltam, hogy meg kellene próbálnunk érvényesülni a liverpooli beatpiacon. Akkoriban ott nagy fellendülés volt, és kár lett volna eltékozolni azt a sok tapasztalatot, amit a végigjátszott hosszú éjszakákon szereztünk Hamburgban.”

Mindannyiunk szerencséjére, ez a hozzáállás kifizetődőnek bizonyult.

1960. december 17-én Chas Newby „beugrásával” csináltak egy jó bulit a Casbahban – Mr. Newby, ezen kívül még háromszor erősítette a zenekart az év december 31-ig.

Bár Sutcliffe 1961 januárjában tért vissza a „ködös Albionba”, de motivációja már nem volt olyan, mint azelőtt, így akkor – igaz még – átmenetileg Paul helyettesítette őt. - Érdekes látni, hogy a Casbah, mint a klubhelyszín mintegy keretet adott a zenekar addigi történetében.

Ha Mona Best azt gondolta, hogy a korábban tapasztalt helybéli aranyos fiúk adnak egy jópofa műsort a tíz főt számláló lézengő vendégeknek, pozitívan kellett csalódnia.

Beatles, „felrobbantotta” a telt házzá duzzadt helységet.

A folytatásra tíz nap múlva került sor, a helyi Litherland Town Hallban. – ekkor hirdették úgy a zenekart, akik - Amerika helyett - Németországból jöttek.

A Beatlesből hirtelen szenzáció lett.

És nem csak amiatt mert azt hitték, hogy egy angol nyelvvel furcsa mód egész jól boldoguló német zenekart hallgatnak, hanem mert az akkori zenei viszonylatban valami olyan új, és vadabb dolgot kezdtek képviselni, amit előttük még senki. „Az volt az az este, amikor előbújtunk a gubónkból, és szárnyra keltünk. Akkor történt meg először, hogy Liverpoolban megéljeneztek bennünket. Akkor éreztük először, hogy jók lehetünk. Hamburg előtt ugyanis azt gondoltuk, hogy elmegy, amit csinálunk, de nem igazán jók. Csak miután hazatértünk, akkor derült ki valójában, hogy milyen messzire jutottunk, miközben otthon mindenki a Cliff Richard sz@rát próbálta utánozni.” - foglalta össze velősen Lennon, jóval később.

A felkérések/koncert lehetőségek száma ezzel együtt megnőtt.

Sok klub közül végül első ízben ekkoriban kezdtek járni az addig jazz klubként üzemelő Cavernbe, 1961 februárjától. Adta magát a szükség, hogy az addigi taxizásos logisztikát, felváltsa egy másik megoldás egy sofőr személyében.

A „választás” Pete Best jó barátjára, az önként jelentkező Neil Aspinallra esett.

Az elméletben könyvelőnek készülő, gyakorlatban addig tengő-lengő életmódot folytató Neil már korábbról ismerte a bőrszerkós Beatles srácokat:

„Nekem volt teherautóm, és szükségem volt a pénzre, így megüzentem nekik Pete-tel, aki a barátom és egyben a szállásadóm is volt, hogy szívesen fuvaroznám őket.[…] Paullal úgy 11 éves koromban ismerkedtünk meg, de csak pár évvel később barátkoztunk össze. Egy gimnáziumba jártunk. […] George is az iskolatársam volt, csak egy évfolyammal lejjebb, vele néha együtt cigiztünk az óvóhely mögötti játszótéren. Johnnal először a liverpooli Penny Lane-n találkoztunk. […] Úgy emlékszem, leszálltunk Paullal a buszról a Penny Lane-nél, aztán ott álldogáltunk, mire megkérdeztem: „Kire várunk?” Megállt egy másik busz, és leszállt róla egy srác, aki átkarolta egy öregember vállát, és mondott neki valamit, és el is kísérte egy darabon. Aztán odajött hozzánk, és valamelyikünk megkérdezte tőle, ki volt az öreg, mire azt mondta: „Nem tudom, most láttam először.” No, hát ez volt az első élményem Johnról, hogy képes ilyen közvetlenül viselkedni egy vadidegen öregemberrel. Az ilyesmi nagyon jellemző volt rá.”

A helyi sikerek ellenére a Beatles azonban érezte, hogy még nem végezték el a legnépszerűbb rock zenekarok szemináriumát.

1961. április elején a nagykorúvá érett Harrisonnal, és munkavégzési engedélyt megszerezve, visszatértek Hamburg városába – ezúttal már a Top Ten Klubba. Este héttől hajnali kettőig (hétvégén hajnali háromig) tartott a munka, óránkénti tizenöt perces szünetekkel.

A klasszikus négyesnek lehetősége nyílt a már korábban is megismert Tony Sheridannal közelebbi, szobatársi és alkalmi zenésztársi kapcsolatot kialakítani.

A zenész egykorú volt a Beatles tagjaival, és leszámítva olykor jelentkező „zizis” pillanatait, remekül megértették egymást.

Együttműködésük megkoronázásaképp rögzítették szalagra többek között a „My Bonnie”-t 1961. június 22-én.

Üröm az örömben, hogy a lemez „Tony Sheridan und die Beat Brothers” néven jelent meg, bár akkoriban a fiatal feltörekvő Beatles örült, ha egyáltalán lemezfelvételhez juthatott.

Azonban az „Ain’t She Sweet” illetve a Harrison-Lennon „Cry For Shadow” dalukat Sheridan távollétében vették fel, de a nevük így sem szerepelt a címkén. – A sors fél mosollyal rendelkező fintora azonban korrigálta a pillanatnyi memória zavart, és miután hírnevük stabilizált lett, „The Beatles and Tony Sheridan” néven adták ki újra.

A végső forma elérése közeledett.

Kezdetnek a fiatal Beatles lenyíratta csatakosra izzadt jampec sérójukat.

Ahogy bőrszerkós megjelenésüket a német fiatal „exik” kölcsönözték, úgy első ízben kezdték hordani a „cézár-hajviseletet”.

Legelső fecske, az a Stuart Sutcliffe volt aki, a második Németországban tartó látogatás végén kilépett a zenekarból, és a pozícióját McCartney örökölte.

Sutcliffe távozása okozott némi pletykálkodási felületet: – „Az egyik elmélet szerint én rosszindulatúan kifúrtam Stut a bandából, csak hogy megkaparintsam a hőn áhított basszusgitárosi posztot. Tévedés. […]Én nem akartam basszusozni, de miután Stuart kiszállt a bandából, rám hárult a feladat. […] Stuart kölcsönadta a sajátját, én pedig megfordítottam a hangszert, és úgy játszottam rajta. Végül aztán vettem magamnak egy hangszert.” – ez lett az a bizonyos hegedűformájú Höfner, amivel minden ember álmából felkeltve is azonosítja Paul McCartneyt.

Stuart Sutcliffe kilépése részben szakmai, részben magánéleti okban kereshető.

Egyrészt, Sutcliffe igazi szenvedélye mindig is a festészet volt.

Ígéretes képzőművészeti alkotásaival, sok potenciált rejtettek magukban. Másrészt, Astrid Kirchherrel történő eljegyzése még jobban indokolta Németországban való maradását.

Sajnálatos módon 1962 áprilisában bekövetkezett halálával minden kedvező magánéleti és művészeti alakulás megpecsételődött.

Azonban örökös ötödik Beatle-ként megmaradt a Beatles történetekben, mint egy fekete-fehér örök memorandum, emléket állítva a zenekar Hamburgban történő szárnypróbálgatásának, és kiteljesedésének.

1961 nyarán a Beatles végül visszatért Liverpoolba.

Zeneileg végleg megerősödve, egy kiadott lemezzel a hátuk mögött folytatták útjukat a Cavernben.

Az esemény láncolatában pedig hamarosan feltűnt Brian Epstein, és felemelte őket a csicsásabbnak legcsicsásabb helyre.

A Beatles története új fejezetéhez érkezett

Forrás/Inspirálódás/Felhasznált irodalom:
The Beatles Antológia
Barry Miles – Paul McCartney

Tetszett a cikk? Vagy nem? Mondd el véleményedet!

Beatles, Beatles emlékzenekar, Beatles tribute, Beatles együttes, Beatles koncert, Beatles cover, Beatles dalok, John Lennon, Paul McCartney, George Harrison, Ringo Starr, Beatles 50, Beatles dal, The Bits, Lennon-McCartney, Beatles zene, Beatles dalszöveg, Beatles turné, Beatles hangzás, Hamburg, Allen Williams, Beatles rajongó, Beatle mánia, Beatles Hamburg, pete best, kaiserkeller

Kiemelt koncert

2024-04-19 20:00

Beatles kívánságműsor | Budapest, Muzikum Klub

További koncertek