A Csendes Víz Vad Hullámai - George Harrison titkos élete
Bevezetés
Jimmie Nicol 13 napos "beatleskedése" alatt nemcsak a koncertek zaját, hanem a szállodai szobák csendjét - vagy éppen zaját - is megosztotta a zenekarral. Mivel őt nem kötötte a média által felépített karakterek szabályrendszere, tisztán látta, kik is ezek a fiúk valójában. A The Beatles Down Under kötetben fennmaradt talán legmeglepőbb észrevétele a "Csendes Beatle-re", George Harrisonra vonatkozik. A minisorozat befejező részében Nicol segítségével leromboljuk a félénk fiú mítoszát, és megmutatjuk a zenekar titkos hedonistáját.
A Beatles történetének egyik legnagyobb és legkitartóbb tévedése George Harrison személyiségét érinti. A médiának szüksége volt címkékre, hogy megkülönböztesse a négy gombahajú fiút. Így lett Paul a Cuki, John az Okos, Ringo a Vicces, és George... nos, George lett a "Csendes" (The Quiet One). Mivel a két domináns dudás, Lennon és McCartney mellett George kevesebb szóhoz jutott az interjúkban, és nem tolakodott a mikrofonért, a világ elkönyvelte őt egy félénk, visszahúzódó, talán kissé unalmas háttérembernek.
De ez a kép köszönőviszonyban sem volt a valósággal. Jimmie Nicol, aki a rövid beugrása alatt együtt lakott és utazott a zenekarral, talán George esetében tette a legmeglepőbb felfedezést. Szavai egy csapásra rombolják le a "félénk fiú" mítoszát:
"És persze George sem volt olyan félénk, mint ahogyan a sajtó megpróbálta beállítani. Odavolt a nőkért és egész éjjel bulizott."
Nicol beszámolója rávilágít arra, hogy George csendessége nem gátlásokból fakadt, hanem dacból és érdektelenségből. George Harrison hamar átlátta a média felszínes és manipulatív természetét, és egyszerűen nem volt hajlandó részt venni a cirkuszban. Nem azért hallgatott, mert nem volt mondanivalója, hanem mert nem akart a riporterek játékszere lenni. A kamerák előtt felvette a pókerarcot, és hagyta, hogy John és Paul vigye el a show-t.
Azonban, amint a reflektorok kialudtak, és a zenekar visszavonult a szállodák zárt világába, George kivirágzott. Nicol tanúsága szerint Harrison volt a zenekar titkos hedonistája. Míg a többiek talán pihentek vagy PR-ügyeket intéztek, George "egész éjjel bulizott". Fiatal volt, jóképű, gazdag és híres - és esze ágában sem volt kihagyni az ezzel járó előnyöket. A nők iránti rajongása és a partizási kedve azt mutatja, hogy tele volt tűzzel és életigenléssel, amit csak a legbelső kör láthatott.
Ez a kettősség teszi George-ot az egyik legizgalmasabb figurává. A világ azt hitte, egy szerény kísérőzenészt lát, miközben ő a háttérben nagyon is intenzíven élte az életét. Ez a belső függetlenség és titkos vadság volt az, ami később lehetővé tette számára, hogy zeneileg is kitörjön a Lennon-McCartney páros árnyékából. Jimmie Nicol rövid megfigyelése előrevetíti a későbbi "Sötét Ló" (Dark Horse) karakterét: George-ot, aki sosem az, aminek látszik, és aki a csendes felszín alatt a legvadabb hullámokat rejtegeti. A mítosz szerint ő volt a háttérszereplő, a valóságban azonban - legalábbis az éjszakában - ő volt a főszereplő.
Beatles, Beatles emlékzenekar, Beatles tribute, Beatles tagok, Beatles együttes, Beatles koncert, Beatles cover, Beatles dalok, John Lennon, Paul McCartney, George Harrison, Ringo Starr, Beatles 50, Beatles dal, The Bits, Beatles tribute koncert, Lennon-McCartney, Beatles zene, Beatles dalszöveg, The Bits - Best of The Beatles, Let It Be magyarul, Beatles dalszöveg, George Harrison, Csendes Beatle, Dark Horse, média imázs, hedonizmus, 1964, világkörüli turné, Jimmie Nicol, Beatles Down Under, függetlenség, nők, partik