Beatles Vágatlanul Extra: a leggyengébb Beatles-dalok
Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy melyik a kedvenc Beatles-dalom. Nos, hát nincs ilyen. Még csak kedvenc Beatles-lemezem sincs. Van, amelyiket gyakrabban, és van, amelyiket a többihez képest kevésbé sűrűn teszem föl a lemezjátszóra, de mivel napi rendszerességgel, sőt voltaképpen folyamatosan hallgatok Beatlest (ide a szólólemezek is értendők), nem igazán tudok és nem is akarok rangsort állítani. Ráadásul a gyakoriság is változik, mert például a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band - bár úgymond mindig is elismertem nagyságát - sokáig nem tartozott a kedvenceim közé, ám a fél évvel ezelőtti új remix annyira bejött, hogy azóta rendszeresen előveszem.
Ha a kedvenc Beatles-dalaimat kellene összeraknom, az kb. egy CD-t (70-80 percet) töltene meg, mindenféle rangsor nélkül, és persze jócskán lenne rajta olyan darab is, amelyik nem szokott szerepelni a válogatáslemezeken. Ugyanakkor össze tudnék dobni egy olyan összeállítást is, amely az általam leggyengébbeknek tartott Beatles-dalok lennének. Most mindjárt teszek is erre egy kísérletet.
Sietve leszögezem, hogy természetesen minden lista szubjektív, lehet, sőt kell is vitázni vele, másrészt én ezeket a dalokat is igazából szívesen hallgatom (elvégre Beatles-felvételek), és vannak, akik örülnének, ha akár csak ilyen produktumot elő bírnának állítani. Ugyanakkor minden relatív, és a többihez mérten szerintem ezek a legkevésbé sikerült Beatles-felvételek. Szigorúan ábécérendben hozom őket, és mivel a Beatles-menedzsment is elég szigorú a felvételek internetes közzétételében, nem teszek melléjük YouTube-linkeket, lévén, hogy jelentős részükhöz nincs, amihez pedig ma még volna is, nem biztos, hogy holnap is lesz (amit nem a Beatles-menedzsment tesz föl, az rövid időn belül általában eltűnik a csatornáról).
Azt is szeretném még leszögezni, hogy mindig az adott dalnak azon változatát vettem alapul, amely a legismertebb, amelyik valamely eredeti sorlemezen szerepel. Miközben pedig vannak olyan, azóta napvilágra került változatok is, amelyek legalábbis szerintem jobbak, mint azok, amelyek az eredeti lemezekre kerültek. (Csak egy kiragadott, hirtelen példa: az 1994-es Baby It's You című CD-single-en egészen fenomenális, elektromos gitáron lenyomott I'll Follow The Sun hallható, ütősebb, mint a jól ismert, a Beatles For Sale-en szereplő akusztikus változat.) Hasonlóképpen csak az eredeti sorlemezeken megjelent dalokat vettem figyelembe, a Let It Be-ig bezáróan, az azóta megjelent, az Anthology- és a BBC-sorozatokon hallhatókat nem.
Benedek Szabolcs új, Beatles Vágatlanul című könyvét bolti árnál olcsóbban már tőlünk is megrendelheted a zenekari ajándéktárgyak közül, ami nem mellesleg a legjobb Beatles-ről szóló könyv, ami az elmúlt húsz évben megjelent.
A másik kritériumom az volt, hogy kizárólag Beatles-szerzeményeket szerepeltettem a listán, a Kansas City/Hey Hey Hey a Dizzy Miss Lizzie, a Mr. Moonlight vagy a Till There Was You ezért maradtak ki.
És még egy röpke kitérő: ha fél évvel korábban állítom össze a listát, föltehetően föltettem volna rá a She's Leaving Home-ot is, amelynek eredeti sztereó kiadását számomra érthetetlen módon lelassították, így egy vontatott, tompa hangzású felvétel lett belőle. Az eredeti tempó sokáig csak a ritkább, mono kiadásokon volt elérhető, az új, 2017-es sztereó remixen viszont szerencsére visszaállították a sebességet, és a She's Leaving Home-ból újra egy remek dal lett.
De csapjunk most már bele.
Across The Universe
Ellentmondással kezdem: jó lenne ez a dal, csak nem tudták kihozni belőle a maximumot. Nekem a legjobban az a változat tetszik, amelyben a két tinédzserlány vokálozik, dacára annak, hogy az eredeti sebességet megnövelték, ezáltal a dallam és Lennon hangja is magasabb tartományba került. Ez a verzió először az 1969 végén megjelent No One's Gonna Change Our World című jótékonysági lemezen volt hallható, később rákerült a Rarities és a Past Masters című összeállításokra. A Let It Be című nagylemezen lévő és talán legismertebb változat viszont éppenséggel le lett lassítva, és női vokált, valamint szimfonikusokat kevertek bele, amitől elfolyó, nyúlós, unalmas darabbá változott. Az Anthology 2-n és a Let It Be... Nakeden más változatok is felcsendülnek, immáron vokál és szimfonikusok nélkül, ám az összkép valahogy mégse áll össze.
All You Need Is Love
Bizony, a nagy hippihimnusz, az 1967-es Summer of Love egyik emblematikus felvétele se igazán jól sikerült szerintem. Se ritmusa, se igazi dallama nincsen, érződik benne a megrendelés kötelezettsége - aminek a Beatles profi módon eleget is tett –, Lennon is kicsit unottan darálja le az énekesi részt, és a produkció egészéből végül csak keveset mentenek meg az olyan, egyébként jó ötletek, mint a Marseillaise bevezető taktusai az elején, vagy a levezető önfeledt éneklés.
Baby You're A Rich Man
A fenti kislemez B oldala se igazán sikertörténet. A hozzá fűződő sztori szerint a menedzserüknek akartak némi fricskát adni vele, a dal szomorú aktualitását végül az adta, hogy alig pár héttel a megjelenése után Epstein meghalt. De nem csak ezért nehéz ezt a felvételt szeretni.
Dig It
Akad néhány nyúlfarknyi darab a Beatles-életműből, ezek egy részéből az Abbey Road B oldalán egy remek csokrot raktak össze, a The Huge Medley-ként is ismert sorozat szerintem a banda legerősebb produktumai közé tartozik. A Let It Be A oldalán két hasonló daltöredék hallható, közülük a Maggie Mae a maga műfajában határozottan bájos. A Dig Itnek viszont létezik 8 perces változata is, szerencsére a hivatalosan megjelent verzió nem büntet ennyivel, és mielőtt igazán eldurvulna, időben lehalkul.
Good Night
Ringo Sentimental Journey című lemezén lett volna a helye, de nem egy Beatles-albumon.
It's All Too Much
A Yellow Submarine című, némileg kényszerűségből kiadott lemez olyan dalokat tartalmaz, amelyek már vagy megjelentek korábban, vagy anno dobozban maradtak, ám mert a rajzfilmhez kellettek új Beatles-dalok is, hát előszedték őket. Közülük minden bizonnyal ez a leggyengébb, és még hajmeresztőbb, hogy több mint hat percen át szól, pedig Harrison híres volt a kritikusi vénájáról, emlékszünk, 1996-ban a Now And Then kiadását is alapvetően ő torpedózta meg… Lehet, hogy tényleg minden szentnek maga felé hajlik a keze?
Long Long Long
Ez a dal is remek érv lehet arra, hogy a Fehér Albumot nem biztos, hogy föltétlenül meg kellett volna hagyni duplának, némi húzással erősebb lett volna. Más kérdés, hogy akkor nem az a lemez lett volna, amelyet ismerünk és szeretünk.
Real Love
Már a Free As A Bird se az a kimondott csúcs, de azért nagyjából szeretnivaló dal, és hát 1995-ben megindító volt 25 év után vadonatúj Beatles-felvételt hallani. A Real Love-ot viszont nem biztos, hogy meg kellett volna csinálni: itt is felgyorsították és ezáltal megint a normálisnál magasabbá tették Lennon hangját, amit a többiek nem tudnak mindig követni, a magas tartományok pedig a sziruposságon kívül erős műanyag hangzást is adnak a dalnak. 1995 Valentin-napján kezdte sugározni a BBC, na de a világ legcoolabb rock zenekarát Valentinra?!... Az se véletlen, hogy annak idején az eredeti felvételt Lennon dobozban hagyta.
Revolution 1.
Lennon eredeti elképzeléséhez, miszerint a Revolution egy lassabb, himnikus dal lett volna van, ez a felvétel áll a legközelebb, nem véletlen, hogy a számozással megkülönböztetik a kislemezen hallható, szám nélküli Revolutiontől. Szerintem viszont a nagylemezverzió a lassú hangzással unalmassá vált, és nem is illik a dal zúzós hangulatához. A kislemezváltozat sokkal jobb nála, bár az se tökéletes, ott valahogy a keverés nem az igazi, a gitárok nagyon messze szólnak, ráadásul kivágták a refrénből McCartney és Harrison vokáljának egy részét. Ennek a dalnak a legdögösebb és igazán cool változata az, amely a hozzá készült klip eredeti hangjában hallható.
Revolution No. 9.
Ahogy mondani szokás: no comment. Vinyllemezen kicsit több mozdulat arrébb tenni a tűt, CD-n sokkal egyszerűbb ugratni.
Tell Me What You See
A Help!-et én a legfáradtabb és leghalványabb Beatles-nagylemeznek érzem: a kezdeti lendület már elmúlt, az új korszak, a változás még nem jött el, egy kötelességtudóan ledarált album, amelyről ha meg kéne neveznem a leggyengébb felvételt, habozás nélkül ezt jelölném meg.
The Long And Winding Road
McCartney számtalan változatban közzétette ezt a dalt, már a Beatles is sokat kísérletezett vele, Sir Paul pedig azóta is a repertoárján tartja. Annyiban hasonlít a helyzet az Across The Universe-höz, hogy ebből se tudták kihozni a maximumot, annyiban viszont eltér, hogy lehet, hogy az a maximum, amit kihoztak. A Let It Be-n hallható vokálos-szimfonikus változat Beatles-mérce szerint nemigen állja meg a helyét.
What You're Doing
A Beatles többek között azért nagyszerű és fenomenális, mert a lemezeiken alig van úgynevezett töltelékdarab. Hát ez ezen kevés közé tartozik, még Ringo halovány dobszólókísérlete se menti meg, a benne maradt bakikon pedig legföljebb szomorkásan nevetni lehet, ettől ez a dal még egyáltalán nem lesz szórakoztató.
When I Get Home
Az A Hard Day's Night az egyik legismertebb és legnépszerűbb Beatles-nagylemez, egyesek szerint a korai időszak "leg"-je (szerintem inkább a With The Beatles), méltán, ugyanakkor ez az érezhetően sebtében összedobott (töltelék)dal erősen kilóg negatív irányban a korongon hallható felvételek közül.
You Know My Name
Ez is eredetileg dobozban maradt, Lennon szedte elő 1969 őszén, amikor a Fehér Albumról lecsúszott What's The New Mary Jane-nel együtt a Plastic Ono Band kislemezeként ki akarta adni. Ott humoreszknek, angolos fricskának, szatírába bújtatott kabarénak elment volna, de hogy miként került végül Beatles-lemezre, ráadásul pont a Let It Be kislemez B oldalára, arra nehéz racionális magyarázatot adni.
Benedek Szabolcs
Beatles, Beatles emlékzenekar, Beatles tribute, Beatles együttes, Beatles koncert, Beatles cover, Beatles dalok, John Lennon, Paul McCartney, George Harrison, Ringo Starr, Beatles 50, Beatles dal, The Bits, Lennon-McCartney, Beatles zene, Beatles dalszöveg, Beatles turné, Beatles hangzás, leggyengébb beatles dal, Let It Be, vágatlanul extra, Real Love